-Nem, nem kell! Nincs rá szükségem! –ismételtem magam már sokadjára a napokban.

-De van! Valaki járkál a ház körül, ez veszélyes, és ha valami betörő? –sápítozott nagybátyám a konyhámban. Kora reggel az ő baromságait kell hallgatnom.

-Akkor már betört volna!

-Ne izgulj, tudok valakit, aki vigyázna rád! Benne megbízom! Gyere csak be! –kiabált ki a konyhából.

-Mi? De nekem nem kell… testőr… -akadt el a szavam, mikor is az a bizonyos illető, aki vigyázni fog rám, belépett a konyhába. A kora reggeli meleg napfény barna bőrét és izmos testét hangsúlyozta ki és nekem egyszeriben nem jutott eszembe egy szó sem.

-Hello… -mosolyodott el halványan.

-Öhm… -nyeltem egy nagyot, miközben tovább tanulmányoztam. Nem semmi egy hímpéldány, az biztos. Fehér izompólóban volt, egy könnyed melegítő alsóval, ami szintén fehér színű volt egy piros csíkkal az oldalán. Edzőcipőbe bújtatott lábán még a viszonylag bő nadrágon keresztül is látszott micsoda vádlija van. Fehér fejkendő díszelgett a fején, fekete lefonott haja a mellkasáig ért, alsóajkában piercing csillant. Nem egy szokványos testőr kinézet, az már biztos. Nem az az öltönyös sima képű, akiket a tv-ben látni, vagy akik az elnökre vigyáznak, az ő arca olyan más volt, Gyönyörű mogyoróbarna szemei voltak, finom húsos ajkai és néhány napos borosta. Gusztusos.

-Cammie, bemutatom neked Tomot… a testőrödet… -fordult felém nagybátyám és furán nézett rám.

-Tom… -nyikkantam meg végre zavartságomból kievickélve- Hello… -nyújtottam neki a kezem, amit meg is rázott.

-Ígérem, vigyázok rád! –mosolygott.

-Köszönöm!

-Én megyek, Tom tudod a dolgod…

-Persze, vigyázok rá!

Néhány percen belül kettesben is maradtunk, én pedig totál hülyének éreztem magam.

-Akkor én… -hátrált ki Tom lassan.

-Esetleg egy üdítőt? Vagy egy kávét?

-Nem, köszönöm… inkább körbenéznék odakint…

-Rendben, őő megmutatom merre…

-Ne fáradjon… Csak tegye azt, amit szokott…-tűnt is el.

-Hát jó… -néztem utána.

Felhajtottam a maradék kávémat és visszatértem a dolgozószobámba a laptopomhoz. Az új könyvem második fejezetéhez kezdtem éppen, de megakadtam. Nem tudtam hogyan is nézzen ki a férfi főhősöm, de már éreztem milyennek kell lennie. Fekete haj, barna szemek, izmos test… olyan, mint Tom. Órákig csak írtam, hol megakadtam, hol pedig gépeltem, mint az őrült. Már sötét volt, amikor sokadjára levettem fekete keretes olvasószemüvegem és rágcsálni kezdtem a szárát.

-Hm… -dörzsöltem meg a szemeimet, minden porcikám kávéért könyörgött, a csuklóm már sajgott a sok gépeléstől, a fejem is kezdett megfájdulni. Az órára pillantottam, fél 10? Nem lehet. És de, annyi volt. Egész nap csak írtam? Gyomrom megkordulása és a hirtelen rám tört éhség volt a válasz. Tehát egész nap írtam.

-Hé… -támaszkodott Tom az ajtófélfának és csendesen figyelt.

-Igen? –kaptam fel a fejem.

-Körbe néztem és bezártam az ajtókat! Senkit sem láttam a környéken…

-Köszönöm… -mosolyodtam el fáradtan- Azonnal kikísérem…

-Öhm… a nagybátyja nem mondta? Én… egy darabig itt fogok lakni… tudja, amíg meg nem lesz az elkövető…

-Értem… akkor… a szobája… -pattantam fel, de a hirtelen felállástól színes fények kezdtek pattogni a fejemben.

-Jól van? –tartott meg. Hihetetlen milyen gyors. És milyen férfias illata van.

-Persze… csak sok volt mára az írás…

-Nem is evett?

-Nem… -húztam el a szám- És a gyomrom már hadakozik is.

-Jöjjön, főztem vacsorát!

-Hogy? Komolyan?

-Igen! –bólintott- Remélem, szereti a tésztát…

-Tökéletes! De igazán nem kellett volna fáradoznia…

-Ugyan, én is éhes voltam, a hűtője meg üres, szóval…

-Holnap bevásárolok…

-Már megtettem! –kísért be a konyhába, ahol csodás illatok szállingóztak a levegőben- Továbbá bátorkodtam lenyírni a füvet, és ha nem gond, kicsit rendbe tettem a kertet…

-De… ezt igazán nem…

-Amíg itt vagyok, én leszek az ezermestere is! Most mindenki más gyanús, szóval felhívtam és lemondtam a kertészt.

-Ó… -ültem le.

-Jó étvágyat!

-Köszönöm! Tényleg… Ha végeztem, megmutatom a szobáját…

-Rendben… most meséljen, min dolgozik? –vett ki a hűtőből egy kis narancslevet. Elég otthonosan mozgott már, de valahogy nem zavart.

-Egy könyvön…

-Hm, író?

-Aféle volnék!

-Miket ír?

-Általában romantikusakat, de akad köztük krimi is…

-Érdekes…

-Azt hiszi béna csajkönyvek, mi?

-Nem! Amíg nem olvastam olyat, nem ítélkezem…

-Hallotta? –kaptam az ablak felé a fejem, mert mintha hallottam volna kintről valami neszt.

-Maradjon itt… -komolyodott meg azonnal Tom arca-

-Nem, nem maradok itt egyedül, magával megyek! –pattantam fel halálra rémülve.

Tom évődött pár pillanatig, aztán beleegyezően sóhajtott.

-Rendben… de szorosan mögöttem lépked és egy szót se!

-Oké… -kapaszkodtam belé és már megnyugodtam egy kicsit.

Lassú léptekkel, nesztelenül haladtunk ki a teraszra, mely a medencére nézett, mely ki volt világítva. Levegőt is alig mertem venni, és minden neszre összerezzentem.

-Nyugodjon meg… -súgta a fülembe Tom. Rekedtes hangjától libabőrös lettem és egy pillanatig elgondolkodtam azon, milyen lehet, ha más körülmények között, mást súg a fülembe. De el is vetettem azonnal, ő a testőröm és ennyiben is kell hagynunk.

-Oké…

-Maradjon itt, fél perc és itt vagyok! Maradjon itt! –ismételte.

Némán bólintottam, pedig egyáltalán nem volt ínyemre, hogy magamra hagy, még ha csak fél percre is. El sem tudtam találni ki ólálkodik a házam körül. És vajon mit akarhat tőlem? És ha akar tőlem valamit, miért nem fedte már fel magát?

Tom tényleg fél perc múlva jött vissza hozzám.

-Na? Látott valakit?

-Egy árva lelket sem! Lehet, hogy csak néhány kamasz…

-Remélem…

-Nyugodjon meg, mellettem semmi bántódása nem eshet! Fejezze be a vacsoráját…

Visszamentünk a házba és befejeztem az evést. Egy pohár vörösborral öblítettem és megköszöntem Tom fáradtságát. Megmutattam a szobáját, amit, mint kiderült már el is foglalt.

-Ha valamire szüksége lenne, csak szóljon!

-Rendben…

-Megyek, elpakolom a konyhát!

-Majd én, maga pihenjen!

-De… maga főzte a vacsorát, a minimum, hogy…

-Feküdjön le… -mosolyodott el halványan és nem tudtam neki nem szót fogadni.

-Elég fáradt vagyok… -vallottam be- Akkor jó éjt Tom…

-Holnap találkozunk! –bólintott, majd eltűnt a folyosó végén.

-Igen… -néztem utána pár pillanatig, majd bementem a szobámba. Beálltam a forró zuhany alá és hajat mostam. Bizsergető érzés volt egy kicsit pihenni az egész napos ücsörgés és gépelés után. Egy könnyed hálóingbe bújtam, majd bemásztam a jó hűvös ágyba. Szokatlanul nagynak éreztem, egymagamnak legalábbis nagy. De ugyan kivel oszthatnám meg… Mióta Tom itt serénykedik a ház körül, azóta magányosabbnak érzem magam, mint valaha. Nem, talán a házasságom alatt magányosabb voltam. De annak már vége és nem is bánom. Jól meg vagyok én egyedül is… Egy férfi csak bonyolítaná a helyzetet…