Egész este aludni sem tudtam, Tomon járt az eszem. Jól sikerült az este, nem gondoltam volna, hogy ilyen jó társaság, és hirtelen a köztünk lévő 8 év is szertefoszlott. De mégiscsak 22 éves… Vagy ezzel ne foglalkozzak? Végülis jól éreztem magam vele… Nagyon jól.

Reggel ahhoz képest, hogy egész este nem aludtam, frissen ébredtem. Felkeltettem Amandát, a kislányomat és elmentem tusolni. Mire végeztem, Amanda is magához tért, úgyhogy villámgyorsan megfürdettem és nekiültünk reggelizni. Izgatottan csacsogott, várta már az első iskola napot. Ha sejtené, hogy később mennyire utálni fogja… Legalábbis én annak idején nem igazán zártam szívembe az intézményt, de ki tudja, ő hogy lesz vele. Még az is lehet, hogy imádni fogja… ami azt illeti, ebben reménykedem. Felöltöztünk, a haját gyors copfba kötöttem, fogtam a táskáját és beszálltunk a kocsiba. 10 perccel később már az iskolában csücsültünk mindketten a padban, ahol alig fértek el a szülök, elvégre kisgyerekeknek készültek, de az első napon a szülőknek is be kellett ülniük az első órára. Meghallgattuk a házirendet és minden információt, ami fontos lehet, aztán könnyes búcsút vettem a kislányomtól és hazafelé vettem az irányt. Mivel aznap délre kellett bemennem dolgozni, készítettem ebédet, befaltam és már indultam is.

A déltől éjfélig tartó műszak volt az enyém, és már előre láttam, milyen kimerült leszek. Sosem szerettem ezt a műszakot, de ezt is meg kell csinálnia valakinek, ráadásul egy csomóan beteget jelentettek a héten.

Viszonylag nyugis estém volt, 3 embert büntettem meg és közben halálra untam magam. A kislányomra gondoltam, vajon hogy ment az első napja… aztán Tomra, most mit csinálhat.

-          Emlegetett szamár… -tekintettem meg a következő pillanatban a kocsiját a túl oldalon.

-          A kedvenc rendőr nénim! –szállt ki mosolyogva, körül nézett, majd átjött az én oldalamra.

-          Szia Tom… -mosolyodtam el ittasságát látva, és magamban nyugtáztam, hogy nem ő vezetett, hanem egy kigyúrt pasas.

-          Most már kerek a napom! –vigyorgott szüntelen.

-          Mi lett veled?

-          Ünneplek! Ma vagyok 23 éves! –húzta ki magát büszkén.

-          Gratulálok!

-          Meddig dolgozol? Szeretnék veled lenni!

-          Éjfélig van a műszak!

-          Még 10 perc, tökéletes!

-          Haza kéne menned, egy kicsit részeg vagy…

-          Az lehet! –nevetett.

-          Oké, várj meg és majd én haza viszlek!

-          Van sofőröm…

-          Magamban jobban bízom!

-          És meg is bilincselsz? –vigyorgott rám pimaszul. Csak tudnám, miért találtam aranyosnak.

Miután lejárt a műszakom, karon fogtam Tomot és elsétáltunk a városban, ugyanis nem volt hajlandó elmondani a címét. Egy óra sétálgatás után kezdett megtörni, csoda, hogy addig is kibírta.

-          Ezzel kellett volna kezdened! –nevettem el magam, miután célba vettem az említett utcát.

-          De még veled akartam lenni!

Csak fejcsóválva mentem tovább, így még sosem láttam Tomot. Lassan hazaballagtunk, segítettem neki bemenni és a kanapéra fektettem.

-          A konyha?

-          Már ettem, de azért köszi! –nézett fel rám.

-          Nem fogok neki állni főzni, csupán a kávét!

-          Jaa… őő… jobbra! Vagy balra?

-          Felejtsd el, majd megtalálom… -adtam fel és nem sok keresgélés után meg is találtam a helységet és nekiláttam kávét főzni, hogy egy kicsit kijózanítsam Tomot. Amikor lefőtt, öntöttem hozzá egy kis tejet, két cukor és kivittem Tomnak, aki addigra már sikeresen felverekedte magát ülő helyzetbe.

-          Köszönöm! –vette el a csészét és azzal a mozdulattal magára is öntötte- Ááá ez forróóóó!

-          Mit vártál, hideg lesz? –vettem ki a kezéből a kávét és letettem a dohányzó asztalra- Na, add ide! –nyúltam a pólójáért és már le is szedtem róla, de azt hiszem, kár volt.

-          Na mi az, tetszik a látvány?

-          Khm… idd meg a kávéd…

-          És ha azt mondom, nem is vagyok részeg, csak úgy tettem, hogy haza hozz? –súgta fülembe rekedtes hangon.

-          Tom… -álltam volna fel mellőle, de elkapta a karom és magához húzott.

-          Mi az? Nem tetszem? –nézett a szemembe és az ajkaimra felváltva.

-          De igen… -súgta alig hallhatóan, mire megcsókolt.

Sosem hittem volna, hogy férfi még egyszer képes lesz belőlem kiváltani olyan érzéseket, mint amilyeneket Tomnak sikerült, de megtörtént. És nem bántam.

Mire feleszméltem már a karjai közt hevertem és alig volt rajtunk ruha.

-          Tom várj… várj… -toltam el a mellkasát.

-          Mi az? –csókolt a nyakamba.

-          Valamit el kell… el kell mondanom…

-          Mit?

-          Te… te azt hiszed, hogy köztünk nincs annyi év, de… de igazából…

-          Engem nem érdekel hány éves vagy! Csak az, hogy szeretek veled lenni… Nem kell megtennünk, ha nem akarod! Sajnálom, hogy letámadtalak… -köszörülte meg a torkát.

-          Nem az… én csak…

-          Najó, hány éves vagy akkor?

-          Öhm… 25! –vágtam rá, egyszerűen nem volt szívem neki többet mondani, pedig azt kellett volna. Akkor szépen békén hagyott volna és keresett volna egy sokkal jobban hozzá illő lányt. De éppen ezt nem akartam. Hogy békén hagyjon…

-          Nem vészes! –rántott vállat.

-          Miért… mennyi lenne a vészes? –kérdeztem meg félve.

-          Hát nem tudom… -heveredett le mellém és a mellkasára vont, miközben a hátamat simogatta- Tekintve, hogy én még 20-as éveim elején járok, a 30 már sok lenne… De nem tudom, ez a helyzettől függ…

-          30… -majd’ elsüllyedtem szégyenemben. Szerencsém volt, hogy nem látta az arcomat, amin teljes kétségbeesésem tükröződött. Csak jobban odabújtam és úgy voltunk egy kicsit.

-          Tom… -szóltam hozzá fél óra múltán.

-          Hm?

-          Nekem… haza kell mennem.

-          Miért?

-          Fáradt vagyok… kemény műszakom volt és holnap is dolgoznom kell… -„és persze be kell vinnem a kislányomat az iskolába”… tettem hozzá magamban.

-          Rendben… hívjak taxit?

-          Nem, hazavezetek, nem gond… -vettem magamra eldobált ruhámat és felálltam- Szia Tom… és boldog szülinapot még egyszer…

-          Kikísérlek!

Feszélyezett lépésekkel ballagtam a kijárat felé, most akkor mi lesz? Mi is történt az imént? Majdnem beadtam a derekam neki. És az a baj, hogy eszeveszettül akartam én is.

-          Köszönök mindent… -nyitotta ki nekem az ajtót.

-          Szia… -mentem ki mellettem, azonban kitette elém a kezét és megállított- Mi az?

-          Jó éjt… -hajolt oda hozzám és gyengéden megcsókolt. Percekig nem szakadtunk el egymástól

-          Jó éjt… -néztem fel rá kábultan, a csók megtette hatását. Ha még fél percig tart, esküszöm, leteperem Tomot, de még jó, hogy idejében elléptem.

-          Kívánom, hogy aludni se bírj tőlem! –mosolygott pimaszul és végignyalta a száját.

Felhúztam a szemöldököm és sarkon fordultam.

-          Meglesz… -borultam a kormányra kocsimban, aztán erőt véve magamon, haza indultam, hogy végre beeshessek hívogató ágyamba, ahol ruhástól el is aludtam.