-          Már megint maga! -sóhajtottam gondterhelten és újabb büntető cédulát kezdtem el írni.

-          Sajnos nem találtam parkolóhelyet! -vigyorgott rám csábosan visszatérő "vendégem", de akkor is megfogadtam, hogy semmi áron sem csábulok el neki. Különben is túl fiatal hozzám.

-          Én ellenben két szabad helyet látok, ha csak jobbra nézek... -néztem rá kétkedve. Mindig ugyanaz a mese. De mit ehet rajtam, hiszen öreg vagyok, és biztosan találna korban hozzá illőbb nőt is, ha akarna. És ez az... miért nem akar?

-          Valóban... -ráncolta a homlokát.

-          Najó Tom, mit akar elérni?

-          Egy vacsorát... kezdetnek...

-          Szó sem lehet róla! -vágtam rá elhamarkodottan.

-          Ó... rendőr néni, ne törje össze a szívem...

-          Miért nem keresel magadnak egy fiatalabb nőt, hm? Hiszen még kölyök vagy...

-          22 éves vagyok! -jelentette ki sértődötten- Te sem lehetsz több...

-          Azt te csak hiszed...

-          Egy vacsora és nem parkolok többé rossz helyen! Esküszöm? -emelte esküre a jobb karját ellenállhatatlan mosollyal az arcán, mielőtt szólhattam volna és én képtelen voltam nemet mondani. Még ha az is lett volna a helyes.

-          Rendben... -sóhajtottam beletörődve- Mikor?

-          Mondjuk ma este? 8-kor a Rolerei étteremben!

-          Oké... -bólintottam- Most pedig parkolj amoda! Lassan meggazdagodok rajtad... -gyűrtem össze a büntető cetlit.

-          Nekem megéri! -nevetett fel, majd beállt a parkolóba.

-          Akkor este... -intettem neki, majd mentem végezni a kötelességem.

Egy fárasztó nap után mentem haza, minden álmom egy fürdő volt, hihetetlen, hogy ebben a városban senki sem tud közlekedni normálisan...

-          Mami! -ugrott a nyakamba 6 éves kislányom.

-          Szia egyetlenem, a dadus elment?

-          A konyhában van, csinált vacsit...

-          Ma nem itthon vacsizom, akadt egy kis dolgom...

-          Ha gondolod, szívesen vigyázok rá... -jelent meg a dadus, akivel jól össze is barátkoztunk ez alatt a pár év alatt. Kész főnyeremény.

-          Megtennéd? -néztem rá hálásan.

-          Persze, nagyon szívesen!

-          Köszönöm! Most megyek kincsem, egy órám van elkészülni, de ígérem, ha végzek, lefektetlek aludni és éneklek is!

-          Én még nem vagyok álmos! -nyafogott édesen vékony hangocskáján.

-          Tudom szívem, de akkor is kell az energiád, holnap kezded az iskolát, nem akarsz elaludni, igaz?

-          Igaz!

Elvonultam a szobámba és fáradtan dőltem be az ágyba, hogy 10 percet legalább kikapcsolhassak. Ezután elmentem, lefürödtem és elkészültem. Laza nyári szoknyát vettem fel, végre nem nadrágot, abból már kezd elegem lenni és minden alkalmat kihasználtam, hogy kényelmesebben öltözhessek. Egy telitalpú szandált választottam hozzá, halvány smink, majd csatlakoztam a nappaliban nevetgélő lányokhoz.

-          Kicsim, ideje lefeküdni...

-          Oké... -szaladt is a szobájába.

-          Megtennéd, hogy ügyelsz rá? Nem akarom, hogy egész éjjel fent legyen... -mentem ki az altatás után a dadushoz.

-          Persze! Randid lesz?

-          Olyasmi... Egy kölyök, aki folyton tilosban parkol, csak, hogy beszélhessünk...

-          Hát ez aranyos! Kölyök? Hány éves?

-          22...

-          Az már férfi!

-          Hozzám képest nem! -mosolyodtam el- 30 vagyok, szerinted mit tudnék én neki nyújtani?

-          Először ess túl a vacsin és ne szaladj ennyire előre...

-          Oké...

-          Örülök, hogy végre kimozdulsz...

-          Sietek haza, és bármi van, kérlek szólj!

-          Rendben, de most menj!

Elköszöntünk, aztán kimentem és beszálltam a rendelt taximba. Be kell vallanom, izgatottan szálltam ki az étterem előtt, kíváncsi voltam, milyen lesz Tom... Na és persze az este... vajon lesz folytatása a randinak? Mióta a lányom megszületett, nem igazán randiztam, próbáltam munkába fojtani a dühömet, csalódásomat és a fájdalmamat. Fogalmam sincs, miért mondtam igent Tomnak, pont neki, akinek még annyi lehetősége lenne az életben.  Épp meggondoltam volna magam, amikor egy újabb taxit parkolt le az enyém mögött és Tom szállt ki belőle. Láthatóan sejtette mire készülök, mert gyorsan közém és a taxi közé állt.

-          Az étterem bejárata arra van! –bökött állával a hátam mögé- Még ide sem értem és már meg is gondoltad magad? Ne feledd, rajtam fogsz meggazdagodni… -mosolygott ellenállhatatlanul.

-          Nem bírnám elviselni a tudatot… -erőltettem magamra is mosolyt, kezdtem feloldódni. Belé karoltam és bevezetett az étterembe. Nagyon tetszett a benti dekoráció és maga a hangulat, ami uralkodott. Halk hegedűszó szólt, de egyáltalán nem volt álmosító, az egész olyan különleges érzést keltett. Elfoglaltuk az asztalunkat, Tom kész úriember volt. Rendelt egy kis bort, míg eldöntjük, mit rendeljünk. Örültem, mikor végre az étlapnak szentelte figyelmét, mert egyrészt zavart a folytonos elismerő pillantása, másrészt végre én is megnézhettem őt magamnak. Azt már észrevettem, hogy magas, amikor elém állt odakint, hisz még magas sarkúval is kisebb vagyok nála, bár nem sokkal. Izmos teste volt, látszik, hogy ügyel a karbantartására. Fehér trikót és világoskék inget viselt egy farmerral, ami hihetetlenül jól állt neki, Lezser, mégis egy kis elegancia is vegyült bele. Fekete lefonott haja rendezetten állt, mint mindig, az ajkában lévő piercing és fülében a fültágító meg-megcsillant az étterem fényeitől és az asztalon égő gyertyáktól. Bronzosnak tűnt a bőre és a fény csak láthatóbba tette pár napos borostáját, ami még sosem állt ennyire szexisen egyetlen pasinak sem, akivel találkoztam.

-          Úgy látom, te már jóllaktál… -állapította meg halkan Tom, mire az arcára tekintettem.

Majd’ megállt a szívem, amikor láttam, hogy már jó ideje engem néz, én pedig végig csak őt gusztáltam. Biztos totál hülyének néz…

-          Nem nézlek hülyének… -olvasott a gondolataimban- Én is jól megnéztelek téged… -mondta elintézve egy vállrándítással, majd újra elkalandozott a tekintete, először az ajkaimon, majd egyre lejjebb és úgy éreztem magam, mintha nem lenne rajtam ruha. Tekintete a melleimre tévedtek, ő pedig beharapta vastag alsóajkát, és tovább vezette szemei útját.

-          Tom… -köszörültem meg a tokrom zavartan.

-          Rendeljünk! –bólintott és újra az étlapot vizslatta.

Én is kezembe vettem az enyémet és kiszúrtam a legmegfelelőbbet, addigra már Tom is a pincért hívta. Rendeltünk, és amíg ki nem hozták az ételeket, furcsamód egész jól elbeszélgettünk. Nem hitten volna, de nagyon hasonló témák érdekelnek minket, a véleményünk szinte ugyanaz és felszabadultan nevettünk egy-egy észrevételen. Evés közben sem volt már kínos a helyzet, bár néha elkaptam Tom sóvárgó pillantásait. Jóízűen megvacsoráztunk, a desszert után pedig még egy kicsit elmentünk sétálni. Végül Tom hívott egy taxit és hazavitt.

-          Köszönöm az estét Tom… -fordultam hátra a bejárati ajtónál.

-          Én köszönöm…

-          Hát akkor…

-          Holnap este mit csinálsz?

-          Szolgálatban vagyok…

-          És utána?

-          Szolgálatban vagyok…

-          Hm… és utána?

-          Sosem tudni…

-          Értem… Akkor megadom a számomat, és ha ráérsz, hívj… nekem ebéd is megfelel… -vett elő egy névjegykártyát és a kezembe nyomta.

-          Figyelj…

-          Rosszul kezdődik…

-          Én azt hittem, egy vacsora lesz és kész… -vallottam be, de már meg is bántam.

-          Nem érezted jól magad?

-          De igen! Nagyon is! Meglepően jól, de…

-          Akkor hívj, ha ráérsz… -mosolygott rám, majd adott egy puszit az arcomra és mire feleszméltem, már eltűnt.