-           Le fogunk bukni! –akadékoskodtam.

-          Dehogyis fogunk, ne parázz már…

-          És ha mégis?

-          Muszáj megtennünk velük, te is tudod! Sosem hagynak békén minket! Engem már nagyon idegesítenek…

-          Engem is, de… hát jó! Legyen, eljátsszuk, hogy összejöttünk, de csak amíg leszállnak rólunk és azt hiszik, igazuk lett!

-          Gondolj bele, hogy kitolhatunk velük… eljátsszuk, hogy mi vagyunk a nagy szerelmesek és közben jól pofára ejtjük őket! Utána tuti leszállnak rólunk!

-          Tom! –szólt be a másik szobából öcsém.

-          Igen?

-          Ide tudsz jönni?

-          Mindjárt! –kiabáltam vissza, majd visszafordultam előbbi partneremhez- Akkor mondjuk most?

-          Például! –mosolyodott el, rám kacsintott, majd előre ment.

Sóhajtottam egy nagyot, gyorsan végiggondoltam a dolgokat, aztán követtem. Nem tudom, jó ötlet-e eljátszani, hogy együtt vagyunk, de meglátjuk, mi sül ki belőle. Vele, azaz Amy-vel csak pár éve vagyunk barátok, soha nem is gondoltam rá többként. Najó… először fel akartam szedni, úgy ismerkedtünk meg. De kiderült, hogy nem olyan üresfejű liba, mint akikkel össze szoktam „ismerkedni” és egész jóba lettünk, találkozgattunk és kialakult közöttünk egy stabil barátság. Persze ezt senki sem nézte jó szemmel, nem mintha nem akarnák, hogy lány barátom legyen, csupán nem ő. Azt akarják, hogy összejöjjünk, mert az egész család kedveli őt, és szerintük illik hozzám. Ebből következik, hogy mást sem hallunk, mint hogy „miért nem jöttök össze?” meg „annyira összeilletek” és „szép pár lennétek”. Persze az elején mondtuk, hogy inkább nem, hisz ami közöttünk van az tényleg más.

Nem szeretem, ha rám akarnak erőltetni valamit, pláne, ha olyasmiről van szó, amit nem favorizálok… mint a párkapcsolatokat… Engem egy csaj se akarjon megváltoztatni, ne akarjanak „megszelídíteni”, se semmi. Én Tom Kaulitz vagyok, aki nem köti le magát, és az is maradok.

Amikor utolértem Amy-t a konyhában, éppen Billel nevetgéltek valamin, én pedig nem tudtam, hogy most mit csináljak. Öleljem át, vagy mi legyen? Persze idióta, hiszen azt csinálják a párok, nem? Állandóan ölelkeznek és csorog a nyáluk a másik után. Undorító. Na… bátorság.

Oda léptem Amy mögé - aki éppen a pulton támaszkodva magyarázott valamit-, és hátulról hozzábújtam, átkaroltam a csípőjénél és egy apró puszit adtam a fülcimpájára. Kellemes illat csapott meg, ahogy odahajoltam, eddig nem is vettem észre, hogy ilyen finom parfümöt használ.

-          Hohóó, hát ti? –nézett ránk Bill rémülten.

-          Mi az öcsi, szellemet látsz?

-          Ti… ti együtt vagytok?

-          Úgy néz ki… pirult el Amy és közelebb bújt.

-          És mikor történt ez?

-          Pár hete…

-          Pár hete? És miért nem mondtátok el?

-          Nem tudom öcsi… nem akartuk, hogy azt mondjátok, hogy ti bizony megmondtátok… és persze mi van, ha nem úgy jönnek össze a dolgok…

-          De úgy fognak, mert ti egymásnak vagytok teremtve! –vigyorgott a képembe, majd magunkra hagyott.

-          És most? Hogy lesz ez? –kérdeztem Amy-t.

-          Mi hogyan lesz?

-          A „kapcsolatunk”…

-          Megmutatjuk nekik, milyen rossz páros vagyunk! Elvégre egyikünknek sem megy ez a párkapcsolatos dolog, és ezt ők is be fogják látni. Utána „szakítunk”.

-          Oké! Kezet rá!

-          Kezet rá cinkostárs! –csapott a tenyerembe és akkor ott, a szemébe nézve már tényleg nem voltam biztos, a tervünk helyességében. Most, hogy el kellett játszanunk, hogy együtt vagyunk, elkezdtem rá máshogy nézni. Úgy értem, pasi szemmel mértem végig. Ez még önmagában nem is lenne baj, hisz annak idején is fel akartam csípni… de most valahogy másnak tűnt. Jobban tetszett, mint akkor. Sokkal, sokkal jobban…

A napjaink ugyanúgy teltek, mint eddig, azzal a különbséggel, hogy mostmár nem szedhettem fel más csajokat. Legalábbis nem a többiek szeme előtt. Hiszen én boldog kapcsolatban élek Amy-vel. Hetek teltek el, de minden ugyanúgy volt, nem vesztünk össze, semmi sem történt. Illetve valami, történt. Valamik. Csókok, nagyon sok és finom csók csattant el köztünk, persze, csak amikor a többiek is figyeltek minket. Sokszor aztán csak arra eszméltünk fel, hogy ketten maradtunk a szobában, és ha Amy nem állít le, tovább mentem volna. De nem, mi csak barátok vagyunk, ez az egész pedig csak egy színjáték. Túlságosan is jó színjáték.

Aztán pár hónap múlva elkezdődtek a viták, ám ami a furcsa volt benne, hogy bűntudatom volt, és Amy nem a többiek előtt kezdte, hanem mikor ketten voltunk. Amikor ezt megjegyeztem neki, ő pedig csak vett egy mély levegőt, elmosolyodott és közölte, hogy csak gyakorolt. De én nem tudtam, mégis meddig játsszuk még ezt, mert már kezdett felhúzni. Nem a viselkedése, hanem ő maga. Egyre jobban vonzódtam hozzá, a testem sóvárgott az övé után és akkor is csókolni akartam mindenhol, amikor csak ketten voltunk.

-          Most mi bajod? –kérdeztem az egyik nap, amikor haza értem és ő ott volt. Éppen a tv-ben nézett valamit karba tett kezekkel, láttam rajta, hogy valami nyomasztja.

-          Mi? Nekem semmi…

-          Biztos? –huppantam le mellé és megcsókoltam. Olyan megszokott mozdulat volt már ez, hogy észre sem vettem magam, pedig éppen egy nőtől jöttem. Egy nőtől, akit el sem tudtam csábítani, mert közben Amy járt a fejemben. És az ajkai… a szemei… mindene.

-          Tom, szerinted meddig tudjuk még ezt csinálni?

-          Micsodát?

-          Ezt a megcsalásos dolgot!

-          Nem csaljuk meg egymást, csak kamuból vagyunk együtt…

-          Tudom… -sóhajtott.

-          Te akartad Amy, vessünk véget neki?

-          Nem tudom mi lenne a helyes…

-          Megmutattuk nekik, milyen rossz pár vagyunk…

-          Úgy gondolod? –kapta fel rám a fejét.

-          Mit?

-          Hogy rossz pár vagyunk?

-          Nem ez volt a lényege?

-          De…

-          Nem értelek…

-          Felejtsd el, csak… csak én most megyek… -állt fel mellőlem.

-          Várj már! Mondd el, mi bánt!

-          Semmi sem bánt Tom! –förmedt rám- Csak… csak hagyj egy kicsit…

-          Mi? Én ezt nem értem, hiszen…

-          Most elmegyek…

-          Amy, az istenért, bökd már ki, mi történt! –kiabáltam rá idegesen.

-          Nem akarom, hogy más nőkkel legyél!

-          Mi? –hökkentem vissza- Miért zavar téged?

-          Micsoda, te más nőkkel is vagy? –lépett be öcsém, pont a legjobbkor, mint mindig- Te képes vagy más nőkkel megcsalni őt?

-          Öcsi, ez nem úgy van, ahogy gondolod…

-          Hogy a fenébe tehetsz ilyet vele? Azt hittem, szereted…

-          Igen, de nem úgy…

-          Hogy nem úgy? A barátnőd az istenért!

-          Igen, de igazából…

-          Hagyd… -szólt közbe Amy szipogva.

-          Nem, nem hagyom, magyarázd el Tom… Azt hittem, megváltoztál…

-          Igen, úgy is volt, én próbálkoztam, de Amy… ő mindenhol ott volt, de mikor elkezdtük még nem ez volt, de közben más lett, én meg totál szét vagyok csúszva miatta, becsukom a szemem és ott van, és nem tudok másra sem gondolni, csak hogy mit gondolhat, mit csinál, mi van vele és ebbe beleőrülök! –hadováltam össze mindent, ami csak eszembe jutott.

-          Micsoda? Egy szót sem értek!

-          Én sem… -nézett rám Amy könnyben áztatott szemekkel.

-          Én magam sem értem… csak megtörtént…

-          De mi? –értetlenkedett még mindig Bill.

-          Én ezt nem bírom tovább…. –ültem le a heverőre fáradtan és megdörzsöltem a szemem.

-          Bill… -kezdett bele Amy- Tommal mi… mi nem is vagyunk együtt…

-          Tessék?

-          Csak eljátszottuk, mert azt akartuk, hogy békén hagyjatok… Azt gondoltam, ha látnátok, hogy milyen csapnivaló páros vagyunk, talán… talán leszálltok rólunk…

-          De hát…

-          Hagy mondjam végig… Tom nem tehet róla, az én ötletem volt és az elején még jónak is tűnt… az a pár csók se zavart, aminek az ügy érdekében el kellett csattannia. De egy idő után azt éreztem, hogy ebből az egészből kezd több lenni és féltékeny voltam. Tudom, hülyeség és nézz csak ránk Bill, ismersz minket, csapnivalóak vagyunk a kapcsolatokban. Mit is vártam, nem tudom. Két ilyen ember, aki pocsék ebben, mit is keresne együtt… Kész röhejek voltunk…

-          Tökéletesek voltunk… -szúrtam közbe halkan.

-          Tessék?

-          Szerintem… khm… tökéletesek… voltunk… Lehet, hogy csak megjátszottuk, de…    szerintem azért voltunk tökéletesek, mert mindketten rosszak vagyunk! És így mindketten tudtuk, mi az, amit a másik ki nem állhat, vagy röhejesnek tart… egyformák vagyunk!

-          Nem Tom, ez hülyeség… pocsékak vagyunk…

-          Mi volt rossz benne?

-          Komolyan kérdezed?

-          Igen… Tényleg olyan borzalmas barát voltam? –fordultam felé kíváncsian.

-          Nem voltál az, vagyis…

-          Vagyis?

-          Hisz nem is jártunk…

-          De jártunk…

-          De te közben nőztél, én meg… én meg azt hiszem, féltékeny voltam…

-          És miért?

-          Szerinted?

-          Nem tudom, ezért kérdezem!

-          Beléd van zúgva az isten szerelmére! –fakadt ki Bill- Csókold már meg és legyetek együtt a valóságban!

-          Akarod? –húztam magamhoz Amy-t- Egyetlen nővel sem voltam, esküszöm neked… nem bírtam. Folyton az arcodat láttam és nem bírtam megtenni…

-          Én próbálkoztam. Próbáltam nem beléd esni, de az az igazság, hogy amikor bejöttél a konyhába és magadhoz húztál, már akkor megváltozott bennem minden…

-          Mi minden?

-          Vonzódtam hozzád, de… de nem akarom, hogy elrontsuk ezt… a barátságunkat. Vagy te nem tartasz ettől?

-          Barátok vagyunk… de szeretlek is…

-          Én is… most mit csináljunk?

-          Szerintem… legyünk boldogok? És ne szúrjuk el!

-          Vagyis?

-          Vagyis fogd be… -csókoltam meg finom ajkait.

Mondják, hogy két ellentétes ember tökéletesen kiegészíti egymást. Tanúsíthatom,hogy két egyforma ember is, hisz mi vagyunk rá a példa…