-          Nem, nem és nem! Engem egy nő nem fog megváltoztatni! –jelentettem ki magabiztosan.

Ez pont egy éve volt. Azóta sok minden történt, például megismerkedtem egy lánnyal. Elég komolynak néz ki, lassan egy évesek leszünk, hát nem durva? A leghosszabb kapcsolatom eddig, de mostanában gyakran veszekszünk, bevallom, legtöbbször miattam. Nem tetszik neki, hogy más nőket is megnézek. Féltékeny, azt hiszem, de hisz nem vele vagyok?

-          Na jól van Tom Kaulitz, Mr. Nagy arc! Soha nem fogsz felnőni…

-          Nem értem, mi bajod van! –csuktam be magam után a bejárati ajtót.

-          Tényleg nem tudod? –fordult felém elkeseredve.

-          Attól még, hogy nincs pénzed, megnézheted az étlapot! Én veled vagyok! A tiéd…

-          Akkor nézegesd továbbra is az étlapot! Ugyanis már csak azod maradt! –viharzott el becsapva mag után az ajtót és mire feleszméltem, egyedül maradtam. Elhagyott? Döbbenten néztem utána, hát tényleg ilyen rossz lennék?

-          Ezt elszúrtad! –rakott le elém egy pohár vizet Bill a konyhában.

-          Most mit csináljak ezekkel? –dobtam a pultra, amit odáig szorongattam.

-          Hát ezek meg… ezek milyen kulcsok? –nézte meg őket Bill- Te azt akartad, hogy ide költözzön?

-          Igen… egész nap ezen bénáztam, de elszúrtam! Bill, én nem úgy nézem a nőket, ahogy ő gondolja!

-          Hát hogyan?

-          Ha elmegy egy nő előttünk, igaz, alaposan megnézem, de mindig meg kell állapítanom, hogy egyik sem jobb, mint a barátnőm!

-          Szerezd vissza!

-          De hogyan? Szerinted hinne nekem? Nem vesz komolyan… azt mondta, nőjek fel végre…

-          Akkor bizonyítsd be neki, hogy felnőttél.

Na igen, mondani mindent könnyű, nem igaz? Csakhogy ezt bebizonyítani már kevésbé. Egy hónappal később készültem el mindennel, már csak egy feladat várt rám… de azt már Vele akartam megtenni. Reszkető végtagokkal csöngettem be hozzá.

-Pillanat! –kiabált ki bentről, én pedig még egyszer megtöröltem izzadt tenyeremet és nyeltem egyet. Amikor kinyitotta az ajtót és ott állt velem szemben, hirtelen leblokkoltam.

-          Szia Tom… -amint láttam, ő sem nagyon számított rám.

-          Szia… öhm… tessék! –nyomtam a kezébe a neki szánt rózsacsokrot, elkezdtem mindent össze hadoválni idegességemben.

-Öh… köszönöm… -nézett rám zavartan. Totál elmeháborodottnak nézhetett. Jézusom, de hiányzott ezalatt az egy hónap alatt.

-          A bocsánatodat szeretném kérni… hibáztam, de teljesen félreértettél…

-          Igazán? Egy hónapig nem is kerestél… nem volt annyira fontos a kapcsolatunk, hogy…

-          Ezért jöttem most ide… mutatnom kell valamit…

-          És miből gondolod, hogy én…

-          Szeretsz még? –léptem közelebb hozzá. Annyira meg akartam csókolni, hogy már fájt.

-          Itt nem ez a lényeg…

-          De igen! Ami azt illeti, csak ez a lényeg! Mert én szeretlek! Csakis téged! És ha velem jönnél, megmutatnám, mennyire is…

-          Nem kellenek az ajándékaid!

-          Akkor mi kell?

-          Csak… te…

Megfogtam az arcát és végigsimítottam rajta. Kérdőn néztem rá, vajon megcsókolhatom… Apró mosoly bujkált szája sarkában és halványan bólintott egyet. Azonnal magamhoz húztam, és ajkai után kaptam.

-Istenem… -húztam egyre közelebb és közelebb törékeny testét- Nagyon hiányoztál…

-Azt hittem, lemondtál rólam…

-Soha! –ráztam meg a fejem- Szeretlek! Érted? Csak téged… csak téged…

-Mostmár megmutatod az ajándékot? –nézett huncuttan a szemembe.

-Tudtam, hogy úgysem bírod ki! –nevettem el magam- Na gyere… -ragadtam karon és miután beszállt, elvittem a mi közös házunkhoz. Igen, vettem kettőnknek egy házat, ahol új életet kezdhetünk. Talán ez bizonyítja hűségemet és elkötelezettségemet iránta.

-Aznap, mikor lementél… egész nap próbáltam megfogalmazni valamit…

-mi lenne az?

Nyelte megy nagyot és leállítottam az autót a ház előtt.

-Költözz hozzám! –nyögtem ki végre.

-Költözzek… hozzád?

-Jobbat mondok… költözzünk össze! –néztem válla fölött a házra, mire ő is arra kapta a fejét.

-Úgy érted… ide? –esett le az álla.

-Igen!

-Nem tudom, mit mondjak… -nézett rám könnybe lábadt szemekkel.

-Igent? –vigyorodtam el reménykedve.

-Szeretlek Tom!

-De…

-De… -harapott az alsóajkába, ajjaj ennek nem lesz jó folytatása- Azt hiszem…

-Mit? –nyeltem egyet a legrosszabbra felkészülve.

-Azt hiszem… hogy ideköltözök veled! –mosolyodott el végre.

-Mi? Jézus, ne csinálj ilyet többé! Rossz kislány! –kaptam el és magamhoz rántottam.

-Látnod kellett volna a képed! –kuncogott.

-Na megállj, kiszállni!

-De miért?

-Hogy odabenn teperhesselek le!-Nem tepersz le!

-Na és miért nem? –néztem rá kíváncsian.

-Mert én teperlek le… hiányoztál Tom! –csókolt meg.

Így történt hát, hogy még aznap felavattuk az új házat, azután körbejártuk és elmondtuk elképzeléseinket. Amint mutogatott és hadart össze-vissza, csak néztem mosolyogva és arra gondoltam, én vagyok a legszerencsésebb fickó a világon.

/Agnusdei/