- Segítenie kell… -súgta a sötétségbe Susan és remélte, hogy az ágyban fekvő alak meghallja, mielőtt más felfedezné jelenlétét.
Ha rajta kapnák, hogy egy férfi szobájába surrant, nem is saját jó híréért aggódott, csupán a férfit nem akarta bajba keverni. De sajnos nem volt más választása.
- Hm? Ki… ki az? –morgott a férfi álmosan, majd amikor meglátta a csuklyás alakot az ágyában, üvölteni akart.
- Kérem! –fogta be a száját Susan- Thomas herceg… hallgasson meg! –vette le a fejéről a kapucnit, hogy a férfi láthassa az arcát.
- Maga nő! –kerekedtek ki mogyoróbarna szemei, melyek elbűvölték a lányt.
- Igen, valóban nő vagyok! És tisztában vagyok vele, hogy ha meglátják, hogy beszöktem magához, rossz hírét kelteném, mégis meg kellett tennem! Kérnem kell magától valamit…
- Értem! –mondta a férfi, majd egy hirtelen mozdulattal a nő fölé kerekedett, kezeit a feje fölé kulcsolta, lábait az ágyhoz taszította- Így már jobb…
- Engedjen el! –Susan mellkasa szaporán emelkedett, majd süllyedt az izgalomtól, egyrészt félt, másrészt még sosem került ilyen közel egy férfihoz fizikailag.
- Vagy így mondja el, mit akar, vagy sehogy sem! Választhat! –hajolt közelebb a herceg. Leheletük összekeveredett az izgalom és a vágy illatával, a nőnek össze kellett szednie magát, hogy meg tudjon szólalni.
- Én… már mondtam… a segítségére van szükségem!
- De miben? Mi olyan fontos magának, hogy kockáztat?
- A királynő!
- A királynő? Mi van vele?
- Meg akarják ölni! A bárók közt áruló van, aki el akarja rabolni a királynőt, hogy lemondásra kényszerítse!
- Miből gondolja ezt?
- Azt… azt nem mondhatom el…
- Miért nem?
- Mert a királynő élete a tét…
- Hogy hívják magát?
- Norah… -felelte egy kis gondolkodás után Susan. A valódi nevét nem mondhatta.
- És miért én?
- Maga herceg! Találkozhat a királynővel!
- És kedves Norah… mit ér magának a segítségem? –nézett végig rajta a herceg sóvárogva. Az ablakon beszűrődő hold és a lámpások fénye megvilágította a nő arcát, ami olyan ismerős volt neki, de nem tudta, honnan. Az viszont bizonyos volt, hogy gyönyörű…
- Maga… -próbált küzdeni ellene Susan, de esélye sem volt. Thomas herceg odafigyelt teste karbantartására, izmai keményen feszültek a nő fölött.
- Ó, értem már! Nyilván nem először lopózik férfiak szobájába…
- De igen! Még… szűz vagyok…
- Akkor már nem sokáig… ha azt akarja, hogy segítsek!
- Rendben…
- Rendben? Gyorsan belement…
- A királynőről van szó… érte bármit!
- Értem… holnap meglátogatom! Ám mi a biztosítéka, hogy fizet?
- Csak a szavam!
- Az nekem nem elég…
- Megengedem, hogy megcsókoljon… -nézett fel rá Susan, majd lassan közeledett egymás felé az arcuk, míg végül ajkaik forró csókban forrtak össze. A herceg izmai ellazultak, minden feszültség az ágyékában összpontosult és a nő ezt kihasználva, fölé hengeredett és a csípőjére ült.
- Norah… -sóhajtott fel a herceg.
- Említsd meg neki a nevem… tudni fogja!
- És hol keressem, ha végeztem?
- Semmiképp se keressen, majd én fogom magát!
- Mikor?
- Holnap ugyanitt, ugyanabban az időben! –állt fel és az erkélyhez lépett, amin keresztül jött.
- Várom…
- Viszlát!
Mire a herceg észbe kapott, már csak a nő helyét bámulta az ablaknál. Nem gyakran fordult még elő, hogy egy férfinak öltözött nő lopózott volna be hozzá az éjszaka közepén. Az arca piszkos volt, a haja csapzott, mégis gyönyörű volt, és azok a kék szemek… ahogyan ezt végig gondolta, már tudta is, hogy találkoztak azelőtt.
Susan egész nap csak egy dohos pincében ücsörgött, feszülten várta, hogy a gyertya elaludjon, ami azt jelentené, hogy beesteledett. Már napok óta nem evett, mégsem volt éhes, pedig szervezete nem éppen ehhez szokott. Minden apró neszre összerezzent, felkapta a fejét és elkapta a pánik. Viszonylag nyugodt idegzettel indult végre útnak, miután a gyertya elaludt, ám gombóccal a torkában érkezett meg a herceg erkélyére.
- Végre itt van! –köszöntötte a férfi meleg hangon, ám ő megtorpant.
- Fújja el a gyertyákat! –lépett hátra a sötét árnyékba.
- Tessék?
- Fújja el a gyertyákat… kérem…
- Rendben…
A füst lustán gomolygott a szobában, a szikrák pedig csak úgy pattogtak a két test közt, ahogy a szoba fokozatosan sötétségbe borult.
- Nem akarja, hogy tudjam, ki maga…
- Az ön érdeke… nem akarom, még jobban belevonni…
- Értem… hozattam fel vacsorát! Biztosan éhes! –lépett a nőhöz és megsimogatta az arcát.
- Nem…
- Mióta nem evett?
- Honnan…
- Reszket az éhségtől, a szeme be van esve, még sötétben is látom. Az ajkai kicserepesedtek! Egyen…
- Köszönöm…
- És ha végzett, megfürdetem és beválthatja az ígéretét.
- Rendben…
- Üljön le! –mutatott a férfi az ágyra, majd a nő mellé tette az előkészített ételeket- Egy kis sült… Tessék a villa!
- Köszönöm… -vette el az evőeszközt Susan, majd nőt megszégyenítő tempóban kezdte enni a húst.
- Sosem láttam még nőt ilyen gyorsan és ilyen sokat enni! –nézett rá Thomas herceg elvarázsolódva.
- Bocsánat, csak… csak napok óta nem…
- Hol bujkál?
- Azt nem mondhatom el…
- Mit mondhat el?
- Nagyjából… semmit!
- Áhá… -finom a sült?
- Isteni… nagyon jól laktam…
- Lássuk… -hajolt oda a férfi és megcsókolta Susant, aki a vágytól elgyengülve omlott az ágyra a férfi karjaiba, aki gyengéden becézgette, miközben lehúzta róla a kopott férfiruhát- Tényleg finom…
- Fogta az ágy melletti lavórból a szivacsot, mely illatozott a balzsamtól és miután már egyetlen ruhadarab sem zavarta, simogatni kezdte a finom bőrt, követve ajkaival az utat.
- Tom… -sóhajtott fel Susan az élvezettől.
- Hm… így még senki sem hívott…
- Ne haragudjon… -homorított a nő gerince.
- Semmi… -súgta rekedten a férfi és ledobálta saját ruháit is, majd egészében ráfeküdt az illatozó női testre.
- Még most leállíthat…
- Nem akarom… -kapaszkodott a hátába Susan.
- Nem akarja, vagy nem akarja, hogy leálljak?
- Sok a beszéd… -fogta meg az arcát a nő és megcsókolta. Onnantól már nem volt megállás, a herceg olyan hévvel, szenvedéllyel és gyengédséggel tanította szeretkezni, hogy egymás után repültek fel egészen a mennyországig, hogy aztán az édes zuhanásban is osztozzanak. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
