Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy gitáros és egy lány, aki nagyon csodálta őt. A gitárost Tomnak hívták és a lány szinte már példaképként nézett rá. Olyan ügyes és tökéletes akart lenni, mint ő. Ám egy napon megtudta, hogy a fiú élete korántsem olyan tökéletes, mint látszik. A lány írt neki egy levelet, amit Tom meg is kapott. Unta már azt a sok rajongói levelet, de úgy érezte ezt el kell olvasnia, így hotelszobájába sietett.

 "Drága Tom!
 Igaz én nem vagyok rajongó, mégis úgy éreztem írnom kell! Mélységesen tisztellek a kitartásodért és ahogy ezt az egész felhajtást viseled! Becsülendő dolog! Mindig olyan tökéletesnek hittem az életeteket, de észrevettem az árnyoldalait is! Nehéz lehet valakiben megbíznod, nem tudhatod ki kit lát benne, a TH gitárosát, vagy csak Tomot. Nyomasztó érzés lehet és nem tudom én hogy bírnám ezt a helyedben! Mindenesetre kitartás és fel a fejjel! :)
 Tisztelettel: Egy lány, akinek Te vagy a példaképe..."

Tom megnézte a borítékot, de nem volt rajta cím, ami azt jelenti, hogy a levelet elhozták ide. A recepciós adta oda neki, emlékezett vissza. Lehet, hogy a lány még az épületben van...lehet, hogy ő is itt szállt meg. Tom mindenképp találkozni akart vele, megakarta ismerni.
Hízelgőnek találta a levelet, ugyanakkor tisztán érezte, hogy bízhat a lányban, ő nem fan. Csak egy lány, aki belé látott.
Lement a portára és várt, amíg az előtte lévő lány kijelentkezik, majd a recepcióshoz szólt.

-Jó napot! Meg tudná mondani nekem, hogy ki adta oda magának ezt a levelet? -mutatott az említett tárgyra Tom.

-Sajnálom, de nem! Több száz emberrel találkozok egy nap, sajnálom, de nem emlékszem az arcára! Azt tudom, hogy a 102-es szoba volt az övé, de már kijelentkezett!

-Oh...köszönöm! -szomorodott el Tom.

-Lehet, hogy a lány nem akarta, hogy ön tudja a kilétét! -recepciós.

-Lehet... -lépett hátrább Tom.

-Elnézést! -jött vissza az előbbi lány- A kulcsot majdnem elfelejtettem! -nevetgélt zavartan- Azt sem tudom hol áll a fejem!

-Semmi baj! -mosolygott a recepciós kedvesen.

-Jah és...köszönöm! -nézett szeme sarkából Tomra, majd elment. A recepciós visszarakta a helyére a kulcsot és Tomnak valami feltűnt...

-A 102-es kulcs? -kérdezte- Ő volt? Ő volt az, ugye?

-Igen!...De...

-Utána megyek! -indult is el Tom, de a recepciós utána szólt.

-Talán...bölcsebb lenne, ha itt maradna! Figyeljen...nem véletlenül nem volt rajta név, nem véletlenül nem akarta, hogy tudja ki ő! Ő így akarta!

-Tudom... -sóhajtott lemondóan a gitáros- Csak tudja...ő az első, aki Tomot látta bennem! -ment ki az utcára, de már nem azért, hogy utolérje a lányt. Behunyta a szemét és vett egy mély levegőt. Amikor újra kinyitotta meglátta őt a túloldalon.
Taxit próbált fogni. A tekintetük összeakadt, mire mindketten elmosolyodták magukat. Tom intett neki egyet, majd egy taxi végre megállt a lány előtt. Tom átakart menni hozzá, hátha még visszatarthatja, de inkább maradt. Tiszteletben tartotta a lány döntését, mégha ő minden áron meg is akarta ismerni.
A lány mosolyogva intett vissza, majd beszállt a taxiba és a kocsi elhajtott Tom még nézett utána pár percig, azután ő is útjára ment. De tudta, valami hiányozni fog neki...
A taxi elment már és vele együtt kilépett az életéből az első lány is, aki megdobogtatta a szívét...

/Agnusdei/