Először rettegtem, hogy mi lesz, én és a tánc! Ráadásul vele! A szalagavatóra készülődtünk, minden délután próbákra jártunk, amiket imádtam is. Így hozzá érhettem anélkül, hogy bárki félreértené, vagy esetleg gyanakodni kezdene mit érzek Amy iránt.
-Ez jó volt! -hagytuk el a próbatermet- Napról napra jobb vagy Bill!- simogatta meg a karom gyengéden, és legszívesebben megcsókoltam volna gyönyörű ajkait.
-Köszi! Te is jól nyomod már! -bukott ki belőlem ez a fura stílusú szöveg, általában nem vagyok ilyen- Öhm...izgulsz a holnapi szalagavató miatt?
-Bevallom igen! Nem akarom elszúrni!
Csak néztem gyönyörű arcát, ahogy mosolyog, mesél, hadonászik, annyira szeretem és én vagyok a legboldogabb, hogy velem fog táncolni holnap. Hazakísértem, azután és is hazafelé vettem az irányt. Aludni sem bírtam, izgultam a másnap miatt. A szalagavató 5-kor kezdődött, előtte nem is találkoztunk. Felcsendült a zene, ami azt jelentette, hogy a táncparkett a milyénk. Sorban mentünk fel, majd jöttek a lányok is, nekem pedig még a lélegzetem is elállt, amikor megláttam Amyt. Gyönyörű volt, mint egy valóságos angyal, úgy nézett rám csillogó szemekkel. Megfogtam a kezét és belekezdtünk a táncba. A szemébe néztem néztem és szinte megszűnt körülöttünk a világ, csak őt láttam. A zenét nem hallottam, a többieket nem láttam, semmi sem számított már, csakis Ő.
Vöröses-barna haja leomlott a vállára és az a mosoly az arcáról letörölhetetlen volt. Ruhája lágyan fodrozódott minden mozdulatnál, olyan volt, mint egy menyasszony. Akaratlanul is eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha valóban így lenne? Kicsit korai tudom, de mégis én lennék a legnagyobb mázlista, ha olyan feleségem lenne, mint Amy. Tapsviharok zaja rángatott vissza a valóságba, meghajoltunk, majd átengedtük másnak a terepet.
-Ez fantasztikus volt! -ugrott a nyakamba Amy, én pedig boldogan szorítottam magamhoz.
-Gyönyörű vagy! -súgtam a fülébe- Mint egy angyal!
-Gyere! -fogta meg a kezem és egy csendesebb folyosóra húzott.
-Amy...miért...?
-Te, én, ma este megünnepeljük ezt az egészet! Persze csak ha van kedved!
-Hozzád mindig van! -vágtam rá.
-Oké! -ölelt meg újra, majd elengedett megint- Szia!... -ment volna el, de nem engedtem.
-Várj még!...Szeretlek! -mondtam a szemébe, mire halványan elmosolyodott.
-Én is téged Bill! -simogatta meg az arcom, majd elment. Ez csak egy álom lehet. Nem lehet igaz, hogy...tényleg azt mondta, hogy szeret? Nem bírom tovább, meg kell csókolnom, muszály. Utána mentem.
-Amy! -hívtam félre.
-Mi az? -mosolygott rám bájosan.
-Mi az? Azt mondtad te is szeretsz, erre otthagysz?
-Gyere ide! -fogta meg az arcom és megcsókolt. Nyomást éreztem a mellkasomon és egyszerre túl kevésnek tűnt a hely a szívemnek, ami majdnem átsazkította már a bordáimat.
-Lépjünk le innen! -húztam magamhoz.
-Oké, menjünk! -kulcsolta össze a kezünket és a hátsó kijáraton kisurrantunk.
-Gyerünk...(csók)...hozzám! -csókoltam meg újra és újra.
-Szeretlek Bill! -ölelt át- Én kis gentlemenem!
-Te pedig olyan vagy mint egy angyal! Az én menyasszonyom!
-Hát...ki tudja mit hoz a jövő! -mosolygott rám huncutul.
-Én sejtem! -csókoltam meg mézédes ajkait.
-Én csak azt, hogy mi fog történni, ha odaértünk hozzád!
-Na de kisasszony, nem túl piszkos a fantáziája?
-Meglehet, de ön pont így szeret! -bújt a nyakamhoz és apró csókokat lehelt rá.
-Az biztos! -hunytam le a szemem, az ágyékom forró lett, már alig bírtam magammal.
-Siessünk!
-Szerintem is! -kezdtünk el rohanni és amikor végre hazaértünk, végleg megszűnt a külvilág...
/Agnusdei/ | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
