Újabb lány megy el és én megint őt képzeltem oda. Mindenkiben csak őt látom, de nem tudom miért...
-Bűntudat? -szólalt meg mellőlem egy ismerős lány hang. A hang irányába néztem és őt láttam.
-Te meg...
-Nyugi! A te agyszüleményed vagyok, csak te látsz! -mondta mosolyodba.
-Elment az eszem?...
-Nem! -nevetett- Csupán beszélgetni jöttem.
-Ugyan miről?
-Rólad! És a lányról, akit szeretsz!
-Hülyeség, nem vagyok szerelmes!
-Akkor miért látod őt minden lányban? Még a belső hangodat is az ő alakjába képzelted el! -mutatott végig magán és valóban ő volt.
-Ez csak...
-Véletlen? -fejezte be helyettem- Mint ahogy az is, hogy mindenhol őt látod? Vagy csak rá gondolsz?
-Igen! -vágtam rá, bár korántsem voltam ebben olyan biztos.
-Te sem gondolod komolyan! Hetek óta agyalsz azon, hogy vajon miért látod őt mindenhol, és még nem jöttél rá? -nevetett ismét.
-Nem vagyok szerelmes!
-Ó dehogynem, méghozzá eléggé súlyosan! Szedd össze magad, te nem vagy ilyen félős, mi van veled?
-Nem tudom...
-Menj át hozzá!
-És mit mondanék neki? Szia, évek óta haverok vagyunk, de most beléd szerettem, járunk? -nevettem fel keserűen.
-Például! Gyerünk Tom, szedd össze magad! Indíts!
-Elment az eszem! -adtam meg magam és felálltam.
-Ezt teszi a szerelem! -kacsintott rám, én pedig elindultam hozzá- Na? -ijesztett rám a kocsiban.
-Basszus, a szívrohamot hozod rám!
-Ne haragudj!
-Miért vagy megint itt? -figyeltem újra az utat. Ha az igazi lett volna, megcsókoltam volna.
-Mi mondassz majd neki?
-Hát téged tuti kihagylak majd a vallomásból! -mosolyodtam el.
-Jólvan móka miki, komolyra véve a szót, mit mondassz neki?
-Hogy szeretem, hogy folyton rá gondolok, hogy mindenkiben csak őt látom, hogy majd' kiugrik a szivem, ha a közelemben van, vagy csak rá gondolok! Öhm...naggyából ennyi!
-Izgulsz?
-Nem... -rántottam vállat.
-Tehát igen!
-Borzasztóan! -fújtam ki idegesen a levegőt.
-Nem kell!
-Hogy érted? -kaptam oda a fejem.
-Szerinted? -mosolygott rám bólogatva.
-Visz-viszonozza? -vigyorogtam boldogan.
-Én nem mondtam semmit! -tűnt el mosolyogva.
-Na ez jó! Amikor nem kell, akkor itt van, bezzeg ha nekem van rá szükségem, lelép!...
Na most meg magamban beszélek! Nagyon jó...
Amikor megérkeztem hozzá, leparkoltam a kocsival. Épp kopogtam volna, amikor az ajtó kinyílt és ott állt Ő.
-Szia! -köszöntem neki és közelebb léptem.
-Szia!...Épp hozzád indultam...
-Tényleg? -mentem be- Miért?
-Öhm... -nézett le a földre, majd újra rám nézett és közelebb lépett. Kezeit a derekamra tette, de mielőtt megcsókolhatott volna, elhúztam a fejem.
-Szeretlek! -húztam magamhoz és megcsókoltam. Szenvedélyesen viszonozta, átölelt a nyakamnál én meg amilyen közelre csak lehetett magamhoz öleltem.
-Szivesen! -jelent meg ismét az a belső angyal, ami már átváltozott az én alakomra.
-Kösz... -mondtam halkan, mire rám kacsintott és eltűnt. Ha ő nincs, talán még mindig azon rágódnék, ami talán egyértelmű...hogy szerelmes vagyok!
/Agnusdei/ |