-Van tapasztalata? Gyakorlata?

-Ó… nincs! Nem tudtam, hogy kell Mr. Kaulitz!

-Mert nem is kell, csupán kíváncsiságból kérdeztem! És nyugodtam szólítson Billnek!

-Jobb szeretném Mr. Kaulitznak, hisz a főnököm.

-Magát hogy hívják?

-Elisabeth…

-Nos, kedves Elisabeth, úgy hív, ahogy akar! Beköltözik?

-Igen, ha lehet!

-Persze, az előző házvezető nőnk is itt lakott, így sokkal egyszerűbb!

-Igen!

-Hány éves?

-23!

-Ó, a feleségem is! Apropó, ő még alszik, sokáig szokott lustálkodni, 11-nél hamarabb semmiképp se zavarja, csak ha ő hívja magát! Voltak már ebből nézeteltérések! –húzta el a száját, ami különös módon még így is egy kissé felfelé ívelt. És elég volt ez a gesztusa ahhoz, hogy tanulmányozni kezdjem leendő főnökömet. Művész lélek vagyok, a megfigyelőképesség áldás, olykor átok. Magas, vékony testalkatú, mégis az ember szívesen rábízná magát. Sötét fekete –jelenleg-szanaszét álló rövid haj keretezi sápadt arcát, ami mégis olyan egészségesen fénylik az ablakon beszűrődő napfényben. Kíváncsian kutató mélybarna szemek, amik mintha mosolyognának rám. Szabályos, mégis tipikus német orr, csontos arc, ápolt bőr. Sehol borosta. Mintha rajta nem fogna az idő. Ajkak… lágy ívű, mégis férfiasan telt ajkak, amik be sem álltak. Valamit mondott, de mit is? Fene egye meg, nem figyeltem. Aj Elisabeth, koncentrálj! Fekete körmei vannak és magyarázás közben össze-vissza hadonászik. Fekete nadrágot viselt fekete inggel, aminek az ujjait feltűrte, így láthattam a bal alkarja belsején lévő tetoválást. „Szabadság 89’’’ Akkor született? Akkor ő 25 éves. Az inge nem volt teljesen begombolva. Fehér, vékony csókolgatni való nyak pár aranyos kis anyajeggyel díszítve. Egy ezüstlánc is volt még a nyakában, ami tökéletesen passzolt a karkötőihez és a gyűrűihez. Ajjaj, egy divatbolond férjjel lesz dolgom?

-Ez egy jó tanács! –mosolyodott el. Szabályos és fehér fogak. De mi a jó tanács?

-Esetleg ha lesz rám 5 perce, összeírná, hogy mikre kell feltétlenül figyelnem?

-Persze, ha beköltözött megkapja! –állt fel- Mikor költözik?

-Esetleg még a mai nap folyamán! Délután elmegyek és elhozom a cuccaimat, nincsen sok…

-Rendben! –mosolygott rám kedvesen- Akkor, viszlát!

-Viszlát! –néztem utána és nem tudtam nem észrevenni, hogy a hátsója sem rossz. Najó, mióta kezdtem én így kielemezni a munkaadóimat? Valami nincs rendben! Lehet, hogy vissza kéne mondanom az állást?

-Ja, igen! –fordult vissza- Örülök, hogy itt van! Sokat segít, tényleg! Remélem, magától nem kell megválnunk!

Ennyit erről… Mostmár nem maradt más, mint haza menni és összepakolni. Délután beköltözök és attól a perctől fogva én ott dolgozok Bill Kaulitz és felesége házában.