Összeszokva;
-Üdv újra itthon! -köszöntött pár nap múlva Tom, miután elvitt a kórházból haza... pontosabban hozzá. Még két hét, a várható szülésig, és egyre jobban be vagyok rezelve. Egy szülés nem kicsit fáj...
-Van itthon valami ennivaló? -néztem be a hűtőbe. -Ez a kórházi kaja nem igazán volt ínyünkre! ... Oh... nincs!
-Elmegyek, hozok valamit! ... Mit ennél? -jött be utánam a konyhába.
-Nem is tudom... valami jó húsosat... valami rakottat!
-Báránysült?
-Nem... tudod mit? Egy jó kis makarónit ennék most! Lássuk csak, tészta nincs! Pár napra kiteszem a lábamat, és lazsálsz? Jellemző! -nevettem.
-Jólvan, átöltözök és elmegyek tésztáért, és szószért. -ment is fel a szobájába. Én addig előkészítettem a fűszereket és ami még kellhet és van is itthon.
-Emma! -jött le hozzám félmeztelenül, minek következtében majdnem elejtettem a sót.
-Öhm... mi az? -próbáltam másfelé nézni, de az a has magáért beszélt.
-Zavarban vagy? -kérdezte mosolyogva.
-Mond mit akarsz! -tereltem.
-Nem láttad az ingem? Tudod, a piros-fekete kockásat.
-A nappaliban van!
-Ott már néztem, nincs meg!
-Pedig ott kell lennie! Nézd meg jobban!
-Ahj... -ment vissza a nappaliban. -Megvan! -kiabált vissza.
-Na ugye... -mosolyodtam el halványan.
-Sietek vissza! -jelent meg újra, mostmár ingben.
-Oké!
-Várjunk... hova raktam a slusszkulcsomat? -tapogatta végig a zsebeit.
-A bejárati ajtó melletti polcra!
-Oda? -vágott fura fejet.
-Igen! -mentem oda ahhoz a polchoz. -Tessék! -adtam a kezébe a kulcsot.
-Zseni vagy, köszi! -adott a homlokomra egy puszit, majd el is ment. Furcsa érzés fogott el... az előbbi kis jelenet... tisztára mint egy normális családban! Tommal már nagyon összeszoktunk... talán túlságosan is. Félek ennek nem lesz jó vége. Húsz perc múlva már itt is volt a cuccokkal, úgyhogy neki láttunk főzni... közösen.
-Azt hiszem jobb lett volna rendelni...
-Miért? Egy tésztát csak összetudunk már ütni! -kentem össze az orrát egy kis szósszal.
-Hé... Ezt a tésztára kell! -nyúlt volna egy kis szálvétáért, de én is épp odanyúltam, úgyhogy összeütközött a kezünk. Egy pillanatranéztem csak rá, de egyből el is kaptam a tekintetem, ahogy megláttam, hogy engem néz... mosolyogva. Rá sem mertem nézni, de pontosan éreztem, hogy még mindíg néz.
-Ne... ne haragudj! -vettem el végül én a szalvétát, és letöröltem róla a szószt.
-Nem haragszok! -fogta meg a kezem.
-Mit... -néztem rá, de megcsókolt. Mohón viszonoztam, de tudtam hogy le kell állnunk. Felültetett a pultra és rátért a nyakamra is.
-Tom! -sóhajtottam fel. -Ezt nem kéne...
-Miért?
-Nem izgathatom fel magam... emlékszel?