Még azon a héten odaköltöztem, miután Bill is elment Katehez. Tudtam, hogy furcsa lesz, de ez nem végleges. Az életemben kicsit túl sokat szerepel a "nem végleges" és az "ideiglenes" kifejezés. 24 éves vagyok és egy kis csöppséget hordok a szívem alatt, muszáj lenne már egy kis állandó... de hol kezdjem?
 

Egyik héten elhatároztam, hogy meglátogatom a szüleimet, kerül amibe kerül, de elmondom nekik, hogy miken mentem át az elmúlt időszakban.
Nem várom, hogy szóbaálljanak velem, sőt még azt sem, hogy egyáltalán behívjanak, egyszerűen csak halgassanak végig.
 

-Jó reggelt! -jött le a konyhába egyik reggel Tom.
 

-Valami olyasmit neked is... -morogtam az orrom alatt, miközben a rántottámmal szemeztem. Valahogy egy falat sem akart lemenni a torkomon.
 

-Baj van? Történt valami?
 

-Hagyjuk! -toltam el a tányért magam elől. -Merre mész?
 

-Georghoz! Gustav is átjön, sörözgetünk egy kicsit! -leült velem szemben és elvett egy falatot a tányéromból, majd felém tartotta a villát.
 

-Nem bírok enni!
 

-De igen!
 

-Tom, ne már!
 

-Muszáj Emma! Na gyerünk mond hogy áá!
 

-Béé! -nyújottam ki rá a nyelvemet karbatett kézzel.
 

-Ez így nem lesz jó! -felállt, és odajött mellém.
 

-Nem vagyok éhes!
 

-Ne mond hogy nekem kell megetetnem egy 24 éves nőt! -tartotta felém a villát -Na! Edd meg!
 

-Addig úgysem hagsz békén! -sóhajtottam és kinyitottam a számat. Miután a tányér kiürült Tom is leáált.
 

-Egészségedre! -tette le a villát.
 

-Kösz... Akarom mondani köszönjük... -mosolyodtam el. Olyan könnyű volt vele, nem is voltunk feszültek, nem volt kellemetlen a szituáció.
 

-Nincs mit... szóval mi is volt a baj?
 

-Meglátogatom anyuékat! -sóhajtottam nagyot.
 

-Miért érzem azt, hogy nem igazán van ínyedre a dolog?
 

-Őő... mert úgy van? Mióta modell vagyok szóba se, állnak velem! Kb. 7 éve!
 

-Durva...
 

-Az... Nem jössz? Igazán jó móka lesz! -poénkodtam ő pedig a telefonjáért nyúlt. -Mit csinálsz?
 

-Buli lefújva!
 

-Mi? Nem! Tom csak vicceltem! Tedd le most azonnal!
 

-Szia haver, én vagyok! Most nem igazán tudok menni, muszáj Emmának segítenem! Oké, köszi! Helo! -tette is le.
 

-Ezt meg miért...
 

-Nyílvánvaló! Hagyjam, hogy szétszedjenek? Vagy hagyjam ki az esetleges gyerekori fotóidat? Na nem! -mosolygott féloldalasan.
 

-Gonosz vagy! De nem hiszem, hogy a küszöbön túlra bejutunk!
 

-Hát... léteznek csodák! -nézett a hasamra.