-Tegnap rendkívüli fülest kaptunk, miszerint a gyönyörű szupermodell, Emma Scott várandós! A napokban röppent fel a hír, és mostmár nagy rá az esély, hogy a pletyka igaz. Fülesünk egy telefonbeszélgetést hallott, ahol a modell elismerte hogy terhes. Továbbá Tom Kaulitz-cal való szakításukat is megerősítette, és egyedül akarja nevelni a kis trónörököst. Vajon fiú lesz-e vagy lány? Nos egy biztos, ez a tergesség igazi csoda! -szólt reggel egy újabb riport a tv-ben. Ideges voltam, majd fel robbantam az idegtől. Legszívesebben bepereltem volna az egész telefontársaságot, de valószínűleg semmit nem érnék el vele semmit.
 

Mielőtt elinuldtam volna Berlinbe elintéztem pár dolgot, többekközt felmondtam. Mintha az oroszlán barlagjában dolgoztam volna. Levegőt sem vehetek úgy, hogy valaki ne tudjon róla, és másnap ne lássam a tv-ben. Elegem van, csak egy kis nyugit szeretnék végre, hogy magamra koncentrálhassak, és a születendő gyermekemre. Olyan nagy kérés ez?
 

Indulás előtt kinéztem az ablakon... nem tetszett amit láttam... nagyon nem.
 

-Az igazgató urat kérném! -szóltam le a portára telefonon.
 

-Kis türelmet... -hallottam a választ és néhány perc múlva már be is kapcsoltak hozzá.
 

-Jó napot a fenti lakosztályból hívom itt Emma Scott!
 

-Jó napot kisasszony, miben segíthetek?
 

-Öhm... a szálloda előtt vagy 30 paparazzi, és riporter vár... esetleg nincs...
 

-Már előkészítettük önnek a hátsó kijáratot! A kocsija ott várja, és még néhány testőr.
 

-Lekötelezett! -hálálkodtam.
 

-Ez természetes, mi megvédjük a vendégeinket!
 

-Köszönöm! Viszhall!
 

-Viszált kisasszony! -tette le.
 

Remek, már úgysem mehetek el sehová, hogy ne lenne a fél város a nyomomban.
Lezuhanyoztam, és elkészültem. Fekete combig érő felső, fekete csőnadrággal és térdig érő csizmával és mivel már hűvösödik egy nem túl vastag kabát.
 

Kicsit késében voltam már amikor elindultam. A kocsim, és a testőrök tényleg ott vártak, így könyebb volt kijutnom onnan úgy, hogy a riprterek észre sem vettek. A biztonság kedvéért azért felvettem egy baseball sapkát, és egy napszemüveget is. Ezek után irány Beriln...
 

Egész úton törtem a fejem, hogy mit és hogyan mondjak neki. Bár ha látta az adást, akkor nem lesz nehéz dolgom. Egyet viszont elhatároztam, bármit mond nem jövök vissza ide, és nem kell a segítsége. Idegesen parkoltam le a házuk előtt hat órakor. Bezártam a kocsit és az ajtó felé lépkedtem, ami mintha egyre távolodott volna. Vettem egy mély levegőt és becsöngettem. Fél perc múlva kattant a zár, és megláttam Tomot.
 

-Sz...szia! -köszöntem neki halkan, mire csak kijebb nyitotta az ajtót, jelezvén hogy menjek be.
 

Bementem és vártam mi következik. A nappaliba mentem és egy ajtócsapást hallottam, majd Tom is csatlakozott hozzám.