-Az a bajom, hogy semmi közöd hozzá, mégis itt vagy!
 

-De...
 

-Tom, nem veszed észre magad? Ne zaklass már! Vége van! Méghozzá miattad!
 

-De én már kiszálltam, amikor hallottad! Bevallom, tényéeg megakartam csinálni, de belédszerettem és...
 

-És ezt miért kéne elhinnem? Ha za eleje is hazugság volt, miből gondolod, hogy elhiszem, a vége igaz? Ne nézz hülyének! Egyszer bedőltem neked, többször nem fogok! -keltem fel az ágyból és elkezdtem átöltözni.
 

-Mit csinálsz? Nem mehetsz még ki! Az orvos...
 

-Csak még egyet mondj meg! -fordultam felé és a szemébe néztem.
 

-Mit?
 

-Amikor azt mondtam szeretlek...miért mondtad, hogy te is? A lelkiismereted nem szólt közbe, hogy "hoppá, a csaj belémszeretett, lehet, hogy békén kéne hagyni!" ? Van neked egyáltalán olyan, hogy lelkiismeret? Vagy tudod egyáltalán mit jelent az?
 

-De...Emma, azért mondtam, mert igaz!
 

-Persze! -fordítottam ismét hátat neki és folytattam az öltözést.
 

-Engedd, hogy hazavigyelek!
 

-Ugyan minek?
 

-Szeretlek, hidd már el! Aggódok érted! -ölelt át hátulról.
 

-Késő Tom! -csuktam be a szemem, hátha sikerül visszatartanom a könnyeimet, de nem igazán akart menni- Már nem tudok neked hinni! -fordultam felé és felnéztem rá.
 

-Kérlek... -törölte le a könnyeimet.
 

-Nem megy! -mentem ki onnan.
 

Már nem dühöt éreztem...csak sajnáltam, hogy így lett vége. Siettem ki az épületből, minél messzebb tőle és az érzésektől, melyek előjönnek, ha a közelemben van.
Leintettem egy taxit, ami egyenesen a szállodába vitt. Ahogy végignéztem a lakosztályon szörnyű magányérzet fogott el. Egyedül vagyok, kétségbe vagyok esve és nem tudom mit kéne tennem! A szüleim sem tudják még...bár ahogy a kapcsoltaunk áll, nem hiszem, hogy érdekelnék őket. Ha Tom megtudja, akkor sem jobb. Mi már soha nem leszünk együtt és nem hiszem, hogy felkészült egy gyerekre. Hisz még én sem készültem fel...
 

Én mint anya...nem tudom elképzelni.
 

De mire jön a kicsi, addigra belerázkódok. Megteszem mindent, hogy semmiben se legyen hiánya. Kate azt mondta segít majd, de nem várhatom el, hogy a nap 24 órájában a rendelkezésemre álljon. Ennek a gyereknek a szüleire lesz szüksége...el kell mondanom Tomnak. Csak az a kérdés, hogy mikor, hogyan és mit fog szólni. Nem merek odaállítani hozzá, hogy "figyelj, velem szórakoztál emlékszel? Lesz egy gyerekünk!". Ez abszurd. Úgyis tudom mi lenne!...Elküldene melegebb éghajlatra, de ezt nem vállalom. Inkább végig csinálom egyedül. Nem lesz apja, de lesz aki mindent megad neki, ami csak kell. És szereti, mindennél jobban...