-Kate! -hívtam fel barátnőmet, ahogy visszaértem a szállodába- Beszélnünk kell!
 

-Jesszus, minden rendben? Miért sírsz? Emma!
 

-Én...én...terhes vagyok!
 

-Mi? De...de nem azt mondták...
 

-De igen! És mégis! Tomtól és...Kate, most mit csináljak? Nem vagyok még kész rá! ÉS...és ha rossz anya leszek? Ha utálni fog? Ha mindent elrontok? Ha...
 

-Emm, már hogy lennél az?
 

-Nem tudom...én...nem értek a gyerekekhez! Még fel sem fogtam!
 

-Elmondod neki?
 

-Tomnak? Nem! Szó sem lehet róla! Minek? Attól még semmi sem lesz rendben!
 

-Ugye nem akarod elvetetni?
 

-...nem tudom! Nem tudnám megtenni! Nem vagyok gyilkos!
 

-Na igen és ha többé nem lehetne...
 

-Mit tegyek? -estem kétségbe.
 

-Először is nyugodj meg, oké?
 

-Könnyű mondani! Nem te leszel 2x akkora, mint most!
 

-Ne viccelj Emm, a terhesség a világ legszebb dolga!
 

-Hát nem tudom, hogy így fogom-e látni, ha majd le kell cserélnem a ruhatáramat XXL-es göncökre És ha kövér maradok?
 

-Hallod magad?
 

-Igen! Tudom, hogy szánalmas vagyok, de megvagyok rémülve!
 

-Segítek amiben tudok, ne félj!
 

-Köszönöm!
 

-Alap...kismama!
 

-Ne hívj így!
 

-Ne haragudj! Lehetek a keresztanyja?
 

-Még meglátom! -mosolyodtam el halványan.
 

-Jól van! Leteszem, szia...sztok! -nevetett.
 

-Ez nem... -letette- ...vicces! -fejeztem be már csak úgy magamnak ezek szerint. Jól van Emma, le kell nyugodnod, ez az idegesség nem tesz jót sem neked, sem a picinek.
 

Te jó ég...belegondolni is rémisztő, hogy 9 hónap múlva egy kis lurkó fog belőlem kibújni. És Tom az apja...mit csináljak? Nagyon kétségbeestem, hogy mi lesz most, aztán megszólalt a telefonom. Ismeretlen szám, úgyhogy felvettem.
 

-Igen? Emma Scott!
 

-Szia! -szólt bele Tom, mire elkezdett fájni a hasam.
 

-Tom...
 

-Szeretlek és...
 

-Van bőr a képeden ezzel dobálózni? Nem Tom! Én szerettelek! És ért valamit? Nem! Akkor ne gyere nekem ezzel, mert már torkig vagyok a hazu...uhh... -estem össze, miután a hasamba nyilallt a fájdalom- Á-áh...!
 

-Jól vagy? Emm! Kicsim! Válaszolj!
 

-Öhm...igen! Nem kell úgy tenned, mintha érdekelne!
 

-De érde...
 

-Viszlát Tom! És kérlek, ne keress többet! -tettem le.
 

Kitört belőlem a sírás, nyilván az elmúlt időszak hatására. El kell felejtenem ami történt...de nem megy valami könnyen. Pláne ha lesz valami, ami mindig emlékeztet rá...pontosabban valaki...