-Készen vagyunk! -ültem le a kanapéra este, miután minden a helyére került.
 

-Igen! -Kate.
 

-Ne haragudj, hogy elrángattalak, biztos Billel lettél volna
 

-Hagyd abba, én ajánlottam fel! Barátok vagyunk, minimum, hogy segítek!
 

-Köszönöm!
 

-Nem leszel túl magányos?
 

-Nem! Itt vannak a csótányok!
 

-Fúj!!!
 

-Holnap elmegyek egy szállodába!
 

-Szállodában fogsz lakni?
 

-Miért ne? Inkább mint ez! Amúgy is van rá pénzem, nem is tudom miért nem jutott eszembe hamarabb.
 

-Mondjuk mielőtt becuccolunk!
 

-Úgyis mindenhez emlék köt... -néztem körbe szomorúan.
 

-Ehhez a kanapéhoz is?
 

-Öhm... -mosolyodtam el sokat sejtetően.
 

-Na ne! -állt fel hirtelen és átült a fotelra.
 

-Ott is...
 

-Jézusom! -állt fel onnan os- jobb lesz, ha tényleg szállodába mész! -ült fel az asztalra.
 

-Öhm Kate...
 

-Ne, nem akarok többet tudni! -szállt le onnan is.
 

-Csak erre voltam neki jó? Tényleg nem szeretett? Tényleg csak üzlet volt?
 

-Nem tudom, de ezen ne is rágódj! Vége van, eljátszotta az esélyét!
 

-És ha megbánta?
 

-Kit érdekel? Emm, nehogy nekem megenyhülj! Megbántott, nem?
 

-De...!
 

-Bocs, egy perc! -vette elő csörgő telefonját- Szia Bill!...Hogy ki?...nem, nem adom oda neki...
 

-Ki az? -kérdeztem, bár sejtettem.
 

-Nem Tom! Elszúrtad és...
 

-Add csak! -nyújtottam a kezem a mobilért.
 

-Emma...biztos?
 

-100% Kate! Vessünk véget ennek végre!
 

Odaadta, én pedig vettem egy mély levegőt.
 

-Mondd! -szóltam bele csukott szemmel.
 

-Emm! Kicsim! -hallottam meg Tom kétségbeesett hangját.
 

-Emm és a "kicsid" meghalt! Te ölted meg! Helyette maradt az érzelemmentes és komoly Emma! -mondtam ridegen, pedig legszivesebben sírtam volna.
 

-Nem! Kicsim kérlek hallgass meg! Beszéljük meg!
 

-Eleget hallottam!
 

-De...
 

-Tom! Sohatöbbé nem akarlak látni, sem felőled hallani! Most is csak azért vettem át, hogy közöljem vele, hagyj békén és keress mást, akivel játszhatsz!
 

-Szeretlek!
 

-Hazudsz! Most is hazudsz! Te nem szeretsz engem és nem is szerettél! Remélem jól kiröhögted már magad a haverjaiddal!
 

-Nem Emma! Kérlek...
 

-Nem Én kérlek, hogy hagyj békén! Tudod mit? Még hálás is vagyok neked! Már majdnem elfelejtettem milyen csalódni! De ne félj, többször nem esek ebbe a hibába! Mától új életet kezdek, ami csak a munkáról szól!
 

-Emm...
 

-Köszönöm Tom! -mondtam, majd letettem és visszaadtam a telefont Katenek.
 

-Büszke vagyok rád! -simogatta meg az arcomat barátnőm, amin egyre több könny fojt le.
 

-Vége van! -öleltem át.