Az éjszaka viharos volt és sötét. A Hold sötét felhők mögé rejtőzött, mint aki nem akar részt venni a rosszban, de még csak szemtanúja sem óhajt lenni. Az eső szakadt, a szél verdeste az ablakokat. Tes, aki tetőtől talpig feketébe bugyolálva kapaszkodott fel a falon, talán választhatott volna jobb időpontot is, ám minden rosszban volt valami jó, így legalább senki sem hallotta meg, mert a vihar elnyomta neszét. Szíve a torkában dobogott, igyekezett megkapaszkodni, amiben csak tudott, hogy le ne essen.
Végre elérte az ablakot, amit meggondolatlanul nyitva felejtettek a ház lakói. Félreértés ne essék, nem tolvaj volt, senkit sem akart kifosztani. Csupán kedvencét akarta látni. Bár már 23 éves volt, a lelke gyermeki volt még és szíve minden dobbanása rajongásának tárgyáért vert. Amikor megtudta, hogy Los Angelesbe költöztek, úgy érezte, ez egy jel. Muszáj vele találkoznia, ám az elmúlt hetekben ez sehogyan sem jött össze, mintha elnyelte volna őket a föld. Ezért döntött úgy, hogy besettenkedik és meglesi őket. Kiket?
Tes mióta az eszét tudta, rajongott a Tokio Hotel nevezetű német bandáért, amikor csak tudott, elment a koncertjükre, legyen az Európában, vagy itt, Amerikában. Úgy érezte, a számaik neki szólnak, az ő lényét célozzák…
És most itt volt, a két iker házának ablakában az angyalok városában, talán élete legnagyobb hülyeségét elkövetve, de beugrott az ablakon.
Miért is menne simán az egész, nem igaz? A földön landolva egy asztalnak ment neki, amiről a váza hangos csattanással ért földet, ripityára törve.
- Basszus! –kapta szája elé a kezét. Most vége, most aztán tényleg vége, fel fogják fedezni őt.
Amilyen csak gyorsan tudott, igyekezett távozni ott, ahol jött, de sajnos nem volt elég fürge.
- Hé! –jött egy kiáltás az ajtó felől, Tes ijedtében oda kapta a fejét és jól beverte azt az ablakkeretbe.
Erősen hasogatni kezdett a feje és szédült. Szeme előtt sötét foltok jelentek meg, hányinger kezdte gyötörni, és térdei felmondták a szolgálatot. Elájult.
Csak reggel ébredt fel, a feje hasogatott és mindenből kettőt látott.
- Hol vagyok… -nyitogatta pilláit, próbálva realizálni tartózkodási helyét. Egy világos szobát látott, na meg egy ágyat, amiben fekszik. Az ablakon vakító napsugár szűrődött be, mintha a tegnapi nagy vihar nyomtalanul eltűnt volna. Aztán bevillantak neki a dolgok. A vihar! A tegnap éjszaka! Hogy bemászott! A váza! Eltörte! Felfedezték! És kopp! Éles fájdalom… ami megmaradt. Villámgyorsan el kell innen tűnnie!
- Hé, hé óvatosan! –fogta meg két izmos kar, amikor hirtelen felült- Lassan!
Ismét vízszintesbe került és csak akkor vette észre, ki is tartotta vissza. Aki miatt betört ide, Bill Kaulitz.
- Szétmegy a fejem… -nyöszörgött. Tényleg nem volt jó ötlet a kapkodás.
- Emlékszel a nevedre?
- Tes… azt hiszem… már semmiben sem vagyok biztos…
- Mit kerestél itt az éjjel?
Na igen, a kérdés, amire nem akarta tudni a választ, de sajnos tisztában volt vele. Mégsem mondhatja el, azzal hülyét csinálna magából. Mit is gondolt. Betörni ide? Őrültség, már megbánta az egészet… Az egyetlen lehetősége, ha azt mondja, nem emlékszik.
- Nem… nem emlékszem… Semmire sem emlékszem, csak a nevemre…
- Értem… -dőlt hátra a székében Bill sóhajtva. Tudta, hogy a lány hazudik, csak azt nem, hogy miért. De ki fogja deríteni! Addig viszont itt kell, hogy tartsa…
- Haza kell mennem…
- Itt laksz! –vágta rá meggondolatlanul. Amint kimondta, már meg is bánta, de nem jutott jobb az eszébe.
- Itt? –dobbant hatalmasat Tes szíve. Mi ez az egész? Itt akarja tartani őt? De ha továbbra sem akarja elmondani neki az igazat, nem tehet mást… Bele kell mennie a játékba, amiből már előre tudta, hogy nem kerülhet ki győztesként. De tudnia kell, Bill miért mondta ezt…
- Igen! Te a… a menyasszonyom vagy! –Bill nem hitte, hogy az előző mondatánál kiejthet nagyobb őrültséget a száján, de mégis sikerült neki. A menyasszonya? Mi ütött belé? De ha az ágyban fekvő nőre nézett, úgy érezte, muszáj megismerni, muszáj mindent tudnia róla.
- Felébredt? –jött be a szobába bátyja, Tom. Ha meghallja, milyen őrültséget követett el…
- Gyere… -ragadta karon- Pihennie kell! –azzal kihúzta az ajtó elé.
- Pihennie? Ez a nő betört ide, bemászott az ablakon és ki tudja mit…
- Azt mondtam neki, hogy a menyasszonyom, ugyanis nem emlékszik semmire! –hadarta Bill.
- Tessék? Hogy mit… mit mondtál neki? Elment az eszed?
- Meg kell tudnom, miért jött, de azt mondja, nem emlékszik…
- Mondja?
- Tuti, hogy kamu, a nevére emlékszik… Tes…
- Szóval… szóval ha jól értem, te tudod, hogy ő betört ide, ős is tudja, hogy tudod, mégis úgy tesztek, mintha a menyasszonyod volna? Miért?
- Mind a ketten meg akarunk tudni valamit… Nem tudom hogyan, te ki fogom szedni belőle, miért van itt…
- Öcsi, neked mindig fura szokásaid voltak, de ez…
- Inkább segíts! Menj el, kérlek, és vásárolj néhány ruhát!
- Rendben… de ugye nem baj, ha még mindig idiótának tartalak?
- Azt csinálsz amit akarsz… de én meg fogom tudni! Van benne valami…
- Ajjaj, újabb szerelem első látásra? –forgatta a szemét mosolyogva Tom- Annyira el vagy keseredve, hogy újabban így szerzed a nőket? Azt mondod nekik, hogy el vagytok jegyezve? Sajátos…
- Most menj inkább! –grimaszolt Bill, majd visszament Tess-hez, aki még mindig azon volt, hogy kitaláljon valamit. Csak a házból kell kijutnia valahogy és akkor már szabad a pálya, úgy felszívódik, mintha sosem élt volna, arra mérget vehetnek. De addig is, bele megy a játékba…
|